Nemzeti Zarándoklat 2009
Két zempléni polgármester-társunk felhívásához csatlakozva a Faluszövetség részérõl a "Déli hadtest" szervezését végezzük. A dokumentumok eligazítást adnak a legfontosabb tudnivalókról, a Zarándoklat honlapján bõvebb tájékoztatás is kapható. Az út során érintett települések a rokonszenvüket a jelzett szalag felkötésével fejezhetik ki.
Zarándoklatunknak nemcsak fizikai próbatétel és lelki gyakorlat a célja, hanem az út során kitisztult gondolatokat közkinccsé akarjuk tenni. Ennek elindítására szövegeztük a nemzet nevében elvárásaink tervezetét, aminek csiszolására, érlelésére kérjük a velünk vándorlókat és az esti beszélgetések résztvevõit.
Június 20-án 12 órakor a Szent István Bazilikában, történelmi egyházaink lelkipásztorai vezetésével tartott istentiszteletet után együtt vonulunk az '56-osok terére.
Mi megyünk. Tartson velünk, ha úgy gondolja!
 
 
 
 
 
 
A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhetõ a tartalom